Köszönöm az exeimnek!

2 év:

Köszönöm:

Azt, hogy megmutattad, milyen olyas valakit szeretni, aki viszont szeret, és nem családtag. Emlékszem, mennyire örültünk, mikor vártalak minden szünetben, hogy oda gyere, és puszival köszönts. Emlékszem, hogy kevés közös volt bennünk, hogy mennyire félénk voltam.  Azta, még arra is, hogy megpusziltad az arcom, és nekem ez milyen sokat jelentett. Azt mondtam magamban, hogy ezt nem mosom le. Emlékszem, inkább öleltük egymást, mintsem beszélgetünk volna. Nekünk ez valahogy jobban ment, és mennyire komolyan vettük. Bemutattál a szüleidnek, én pedig irultam-pirultam. Aztán szakítottál velem azzal az indokkal, miszerint egyoldalú a kapcsolatunk. Sosem kérdeztem meg, miért? Talán mert nem mutattalak be a szüleimnek? Pedig te is találkoztál velük, futólag. Azta, én milyen szomorú voltam, aztán már tovább is léptél. Te elmentél a suliból, én pedig ott maradtam. Köszönöm. Köszönöm neked, hogy megtanulhattam melletted, nem mindegy, hogy mutatjuk ki a szeretetet, mert ha nem ismerjük egymás szeretetnyelvét, bukta. Szeretettel gondolok vissza rád, és ma is megmosolyogtat, ha arra gondolok, milyen volt veled.

Szerettem veled az öleléseket.

Első csók:

Nem is tudom mit írhatnék. Azért gonosz volt, hogy elloptad tőlem. A lányok rágörcsölnek az elsőre, hogy milyen lesz, nekem időm sem volt, és már vége is lett. Mégis, talán így volt tökéletes. Egy percét sem bánom, szóval talán még köszönöm is. Ragaszkodtam hozzád, nem is  tudom, miért. Pedig visszagondolva, esélytelen lett volna az együtt maradásunk. Szerettelek megölelni, biztonságot nyújtó volt. Akkor még elhittem, hogy mindenki csak jót akar.

1 év:

Mit mondhatnék? Neked is köszönöm. Azt, hogy megmutattad milyen, mélyen, csöndesen, őszintén szívből szeretni.  Nem mintha addig nem szerettem volna szívből, de ez viszonylag nyugodt volt. Nem kombináltam, nem idegeskedtem (annyit); társam voltál, nem csak a szerelmem, a lelkitársam.

Köszönöm!!

Kókuszillatúm:

Bárcsak mertelek volna így hívni, de nem mertelek. Valahogy ilyenkor indult el a változás, s én tehetetlenül néztem, ahogy totálisan elvesztem önmagam. Köszi, hogy megmutattad, igaz a legenda, miszerint meglehet őrülni valaki feromonjáért. Velem ez történt. Bárcsak mertem volna elkérni  egy pulcsidat. Köszönöm, hogy fontos voltam neked, ahogy te is nekem. Hogy te is utáltad a péntekeket, velem az élen. Emlékszem mikor először felhívtál. Ó, mennyire jól esett. Kislányos zavaromban azt sem tudtam, mit csináljak. Felvegyem? Ne? Hagyjam csörögni, vagy hívjalak vissza?

Rád is szeretettel tudok visszagondolni.

Hurrikán:

Van az az őrült szerelem, amitől hevesebben dobog a szív, és szinte megszállott leszel, ez voltál te nekem, a megszállottságom, az, ami belülről emészt fel, mégis, megtanultam általad, hogy ez a szerelem, amely annyira jó, és szinte belülről emészt fel, nem marad. Nem is bánom, mer tudom, hogy én mit szerettem volna, és neked nem fért bele. Tudom, hogy az életutunk nem egyezett. Ó, de mennyire nem.  Köszönöm neked, hogy voltál az életemben, hogy megmutattad, van ilyen szerelem is, amelytől hevesebben dobban a szív, amelytől éreztem a vérem áramlását, amelytől csupa őrültség az, amit szerettem volna megtenni.

Barátként sokkal jobbak voltunk, s így kellett volna maradjon.

Angyal:

Emlékszem, te hívtál így, pedig te voltál nekem az. Egy angyal.  Te külön bejegyzést érdemelnél, mert nem voltál az exem, mégis ide kell soroljalak. Köszönöm neked azt az érintést, melyben részesítettél. Azt a gyengédséget, amit tőled kaptam. Bárcsak kiteljesedhettünk volna együtt, de mindkettőnk jegye máshova szólt. Talán egy másik életben. Remélem, jól megy sorod.

Sosem felejtelek el.

Se veled, se  nélküled:

Köszönöm, hogy akkor is szerettél, amikor én magamat nem. Köszönöm, hogy mellettem voltál, és türelemmel fordultál felém, amikor mindenkit ellöktem magamtól. Köszönök mindent, és kívánom, hogy találd meg azt a valakit, aki megadja azt, amit megérdemelsz. Köszönöm, hogy megmutattad, érdemes vagyok a szeretetre, arra, hogy csak olyan valaki mellett fékezzek le, akitől megkapom minden szinten amit érdemlek.

Bárcsak visszaforgathatnám az időt, mert szerettem a barátod lenni.

Más világ:

Nagy sóhajjal írok rólad, mert valahol tudtam, hogy ez nem fog működni, mégis belementem. Mert nem az eszemre hallgattam, és nem fogom megbánni. Tudtam, hogy más a világnézetünk, hogy nem foglak tudni, mégis próbáltalak beleilleszteni az én kis világomba. Ahogyan te is engem, és szomorúan vettem tudomásul, hogy kudarcot vallottunk. Mindketten őrültek voltunk. Köszönöm neked, hogy megélhettem azt a hasonló szerelmet, amitől hevesen dobban a szív, mitől nem ismertem lehetetlent. Valahogy újra megtanultam élni, s kimutatni az érzéseimet. Mutatni, megélni azt, aki vagyok, és amit kiváltasz belőlem. Köszönöm neked a csodát amit kaptam, aki  belőled, belőlem növekszik, eleven, él, mosolyog, és boldoggá teszi az életem.

Nem feledlek, mert minden nap találkozom veled a csillagom mosolyában.

Most megtanultam milyen is a boldogság, egyedül. Megtanultam szeretni magam, elfogadni, hogy minden változik, semmi sem állandó. Megtanultam, hogy akiket igazinak hittem, azok is voltak. Csak, hogy most már nem az igazi kell, hanem az igaz. Nem az aki velem ugrik, hanem aki felhúz. Nem az aki rombol, hanem az aki épít.