Mitől jó egy anya? Ha minden idejét a gyerekével tölti? Vagy attól, hogy Magára is szakít időt? Esetleg attól, hogy Anyatejjel táplál? Vajon mitől jó egy anya? Ha csak szép, és jó gondolatai vannak a gyerekével és magával kapcsolatban? Vajon attól jó egy anya, ha okoskodik, ő aztán már tudja, ő megmondja, soha sem hibázik, és mindig tipptop? Esetleg attól, hogy sokat hibázik, rutintalan, és felvállalja?

Mikor megerősítette a doki, hogy várandós vagyok, azt hittem, hogy Kevés akadály lesz, hisz annyi mindent tudok már, nem egy gyerek volt a kezemben, ugyan,mi baj lehet? Tudom a fürdetést, tudom a tisztábarakást, már csak a szoptatásból kell tapasztalat... Aha, meg ahogy azt elképzeltem...

1. említésre méltó nehézség...
A szoptatás... Valami rémálom volt, remélem megszépül az első két hét... Duzzadt mellek, tejcsomó, tejláz. A gyerek csak sír, befele forduló mellbimbók, a rettegett szülésutáni depresszió.
Engem elkerült volna, azt hittem csupán mítosz... Viszont ahogy nem tudtam szoptatni, a gyerek csak sírt, és mikor nem sikerült melretennem, még jobban sírt, csak fejtem, csak fejtem, és fejtem. Fáradt voltam, ingerült voltam, fájt a császár, de még mennyire (...), csak sírt, és sírt, magamat hibáztattam, miért nem sikerül melretennem, miért nem cicizik, már a kórházban is sírt, Nem akarok tápszert, tápszer lesz a vége... És csak őrlődtem, és azt mondtam, hogy én nem próbálkozok, nem adok neki tejet. Csak sírt, már én is sírtam, legyen tápszer, csak ne sírjon már, megszakad a szívem, mikor lesz már vége? Sírt, én is sírtam, Anyukámnak volt annyi lélekjelenléte, hogy nem hagyta, mert tudta, hogy nem gondolom komolyan, azért megvette a tápszert biztos, ami biztos alapon. E-mellszívó, kézi mellszívó, semmi. Kézi mellszívó instant kilőve, átváltottam e-szívóra, sok-sok masszírozás anyukám, nővérem is, és akkor így együtt könnyítettünk a mellemen, de sajnos nem sokáig. Könnyek árán, de sikerült annyit fejnem, hogy elég legyen, aztán jött a makacs unokanővérem, aki szociális gondozó és ápolónő, szintén masszíroztuk, fejtük, lázas voltam.
- Mi az, hogy nem tudod melrerakni? Na mindjárt megoldjuk. Nem baj, ha sír a gyerek, igen is rakjuk mellre, meg kell tanulja keresni, és bekapni - mondta.
Hiába mutatták a melretételt, senki nem tudta megmutatni úgy, hogy mindkettőnknek jó legyen. Még a kórházban sem, ő végtelen türelemmel ült mellém, amikor már újból a kicsi is és én is sírtunk, kerestük a pozitúrákat, míg végül csodák csodájára sikerült... Csak evett, és evett, én pedig azt hittem, hogy ez a végtelen öröm, és megkönnyebbülés elköszönt, újra jól kezdtem lenni. Hálás vagyok máig, szerintem ha ő nincs, én nem tudok szoptatni, és nem azért mert nem akarok... Ha valaki azt kezdi nekem bemesélni, hogy neki minden tökéletesen habosbabosan-rózsaszínfelhősen-hiperszuper volt minden, akkor csak nevetni tudok, közben én is várom, hogy így megszépüljön.
Bárcsak tudtam volna abban a két hétben is rendesen szoptatni, nem cumisüvegből... Ja, természetesen nem sok fogyott a tápszerből... Itt remélem nem az fog lejönni kedves anyukák, hogy a tápszer ellen vagyok, csupán csak szerettem volna anyatejet adni, ha már ilyen sokkal lettem megáldva.
Tényleg csodálatos érzés szoptatni, még ha van időszak, mikor fáj. Mert van ilyen is, ha esetleg a csomók elkerülnének, van akinek több ideig fáj, van akinek rövidebb ideig. Persze én az első kategóriába tartozom. Sebesedett, de nem volt vészes.

Amiket el kellett viseljek

-Három óráztasd - Igény szerint szoptasd -Nem jó, ha folyton szoptatod -Azért fáj a hasa mert sokat evett -Túletetted -Akkor egyen amikor igényli.
És természetesen emellett döntöttem, nem bántam meg. Persze mikor fájt a poci, kihagytam egy igény szerinti szopit, közben kaptam az ívet, hogy "látod? Ezért nem jó, ha isz-t követsz,nem érdekelt. Tudtam, hogy mi volt jó neki, és ösztön szerint cselekedtem.Mára már természetesen ritkábbak lettek a szopik.

2. picit komolyabb.
Amikor nem tudtam egyensúlyba hozni az én időmet a pici igényeivel...
Sokan beleesünk abba a hibába, hogy miközben a kicsivel vagyunk, írogatunk, közben hozzá beszélünk. Hisz csecsemő, ennyi elég neki... De nagy tévedés! Igenis igényli, hogy ha vele vagy, rakd le azt a telefont, játsszatok, beszélj hozzá. Hibáztam,s ezért a kicsi eltávolodott tőlem. Sokat sírt nálam, ha altatni akartam üvöltött, én pedig ki voltam akadva, hogy az ősöknél hogy el van, anyunál még el is alszik. Aztán elkeseredtem, és nem értettem mi történt, hol hibáztam. Már azon voltam, hogy oké, maradjon anyuval, én csak cicit adok neki, ha nála jobban el van. De aztán csak egy pillanatnyi elmezavar volt, mert miközben kereste a cicit, tudtam, hogy nem véletlenül nem vetettem el, és rá fogok jönni, mi itt a baj. Elkezdtem csak vele foglalkozni többet, és megoldódni látszik a helyzet. Már hajlandó maradni nálam, hangosan nevet, és még el is alszik. Néha sírdogál picit még, de kezdünk összehangolódni, noha kicsit megkésve, de azt hiszem most már rendben leszünk. 4. hós és a fogzást is egész jól tűri. Irtó büszke vagyok rá!
Első két hónapban még az is fura volt, hogy nem a pocakomban, hanem már a karjaimban van, és a szoptatást is idegennek éreztem, most már megszoktam. Nem volt, és biztosan nem is lesz egy leányálom a gyereknevelés, de nincs jobb annál, mikor hangosan kacag, bújik, cicit keres, cicizik, biztonságot keres.

Első fürdetés

(Te jó ég, nem fogom összetörni a csontjait? Ez a gyerek nagyon csúszik, nem fog kiesni a kezemből?)
Ilyen gondolatokkal kezdtem bele, és éreztem, hogy szokatlan neki, nem biztonságos, és valszeg érezte a félelmemet. Lassan mostam mindenhol, erre közölte anyu, hogy lassú vagyok. Pelenkázásnál hasonló szituáció, én meg hangosan...:
- Mit vársz? Ez az első fürdetésem.
- De és a pelenka? Már pelenkáztál.
- De nem a saját gyerekemet.
Egész más még megfogni is, nem hogy fürdetni meg pelenkázni a sajátodat...

Változás

Magabiztosabb lettem, kiállok az elveimért, azokért, amik nekem beváltak, és kezdem érteni azokat a nőket akik mellszélességgel állnak ki azért, amit jónak tartanak.
Ha egy gyerekes anyuka találkozik egy gyerekes anyukával miről tudnak beszélni? Hát a gyerekről!
Hasonlítgatjuk, kinek mit tud a gyereke... Nem tudom miért csinálom,, hisz tudom, hogy a saját ütemében fejlődik, már most sok mindent tud, és nem várok el semmit. De azért jó átbeszélni, remélem ezt azért úgy elhagyom.

De hogy legyen valami végszó is, azért írtam ezeket le, hogy ha visszanézem, lássam, mennyit fejlődtem, valamint hogy ti is lássátok, nem minden habos-babos. Sokat kutattam a neten, pl.: azzal kapcsolatban, hogy mi a teendő, ha nem marad az anyukánál a gyerek, és mindenki másnál igen...
Vizsgáld át, mit csesztél el, és biztosítsd arról, hogy vele vagy, figyelsz rá, és rendben lesztek. Ha vele vagy, ne írogass, ne csinálj mást!
Ja, és természetesen nem kaptam semmilyen találatot erre az írásra, pedig annyi minden megtalálható. Azt mondta nekem valaki nem is olyan rég, hogy ezekről azért nem írnak, mert megszépíti az idő... Én bizony szeretnék erre emlékezni, mert tanultam belőle ha megszépíti, ha nem.
Nem baj, ha vannak rossz gondolataid, amíg csak egy pillanatnyi az egész... Nem kell szégyellned, mert nincs miért. És ami tökéletesnek látszik kívülről, belülről sosem az...