A szívem kidobban a helyéről, ha arra gondolok, hogy valamelyikünknek mennie kell, és mind az, amit együtt építettünk fel, az most ledől, mint egy kártyavár. Vajon kinek fáj jobban? Annak, aki megy, vagy annak, aki marad? Ki a legnagyobb vesztes? Aki megy, vagy az, aki marad? Itt most nincsen dobókocka, nincsenek kártyák, és nincs játszma. Itt csak a kész tény van. Mind a ketten veszítünk, hiszen nem véletlen építettünk fel mindent együtt. Én mindent egy lapra tettem fel már megint, és még mindig nem jutottam el oda, hogy közönnyel váljak meg.
Mikor van az, amikor valaki azt mondja, hogy: "Elég"??? Mikor omlanak le a falak, az akadályok, és mikor nem lesz már ott a kérdés, hogy miért?
Egyszerű a kérdés, a válaszok azonban rejtve vannak előttem. Ki a gyáva? Aki megy, természetesen. De mint mindennek, ennek is oka van. Mert eljön az a pont, amikor vereséget szenvedünk, és magunk előtt is be kell ismernünk, hogy bizony menni kell. Még akkor is, ha maradnánk. Akkor is, amikor már nincs miért maradni. És akkor is, amikor hazudunk magunknak, és elhisszük, hogy lehet ez másképp is... Egyszerűen csak menni kell, ha nem akarsz újra, és újra megégni...