Emma

Elolvastam ezt a fejezetet is, és Egy csomó kérdésem maradt. Például, hogy egy barátnő szerinte mikortól minősíthető barátnőnek? Amolyan életre szóló kebelbarátnőnek? Ránéztem a telefonom kijelzőjére, ami azt mutatta, hogy már csak egy órám van vissza az útból. Ami azt jelenti, hogy ezt nekem addig el kell olvasnom. Simán lehetne ránézésre amolyan partra kiülős egyórás könyv, jó, hogy nekem ilyen könnyű elolvasni. Neki milyen nehéz lehetett megírni? Rengeteg emlék lehet, amit nem tárt még fel. Szinte
süt a lapokból.

* * *

Betti

Sokat gondolkodtam a címen. Hogy mi lehet az, ami idevágó, de nem árul el sokat. Nehéz volt visszagondolnom dolgokra, helyekre, érzésekre, gondolatokra, és illatokra is. Illatok keveset szerepelnek, de nem véletlenül. Kevésre emlékszem vissza, ami meghatározó volt. Viszont amire emlékszem, azok határozottan mély nyomot hagytak bennem. Kókusz. Ó, a finom kókusz. Röpke három hónap volt, de talán a feromonja volt kókuszos. Jobban emlékszem magára az illatra, mint a sráccal való kalandomra, és emlékeimre.

***

6 évvel korábban

A barátnőmet rávettem, hogy jöjjön velem hintázni. Nem nagyon szeret, de értem megteszi. Hintázás közben elmerengtem az élet nagy dolgain. A 16. életévemet töltöm lassacskán, és van egy barátom, aki szeret, és én is szeretem. Szabad vagyok. Biztonságban vagyok, és boldog vagyok. Vajon ennyi elég? Mindössze ennyi kéne az élethez? Szabadság, szerelem, boldogság, és biztonság? És ha már szabadság, akkor Mit értünk szabadság alatt? Ha nem is az összes kérdés, de valamennyi megfordul minden kamasz fejében ezek közül. Mit jelent az élet? Az élet mozgatórugója volna a szerelem? A nagybetűs? Mit tudnánk mi erről? A nagy betűs szerelemről? Miért élünk, és létezünk? Mi értelme van a létezésünknek? Sokunkban felmerül a kérdés, és valamennyi megválaszolatlan marad addig, míg fel nem növünk hozzá.
A barátom illatát éreztem - valami fenséges férfiillat, és nem csak álmodozom, mert hallottam köszönni, visszaköszöntem, és megállítottam a hintát. Egy pillanat alatt döntöttem, és bemutattam a barátnőmnek.
Itt lehetett az, amikor ott hagytam egyedül? Megtettem. Ez lehetett az első, de nem az egyetlen. Talán önző voltam, de csak én tudtam, mit éreztem akkor. Hogy egyedül van, nincs senki akihez odamehetne. Antiszociálisságának meg van a gyümölcse, és én nem tudom mit tehetnék. Talán tehet róla, talán nem. Talán hibás voltam, talán nem. Döntsd el te, kedves olvasóm. De azt se feledd, ha szerelmes vagy, két tűz között vagy. Vagy viszed magaddal, és ezzel harmadiknak érezheti magát, vagy szimplán nem jön
ki a pasiddal, és akkor vagy vele maradsz, vagy a pasiddal.
***
- Nem hiszem el, hogy nem bízol bennem! - fakadtam ki egyik nap.
- Én nem benned nem bízom, hanem azokban akikkel beszélgetsz - mondta ő szomorúan.
- Téged választottalak nem? - fogtam meg a kezét, hogy érezze a szavaim súlyát. Nem jött be.
- Tudom, de...
- De nem bízol bennem! Itt már rég nem arról szól, hogy bennük nem bízol! - egyenesedtem ki, és csalódottan vágtam az arcába, amit már egy ideje beszéltünkk, hogy ha nem változik, akkor...
- Vége. Szakítok veled - súgtam, amikor az indulataim lecsendesedtek, és a mondat után egy keserű ízt éreztem. Hallottam a lélegzetvételünket, még egy gombostűt is meghallottunk volna a síri csöndben. Mind a ketten ízlelgetjük a szót, én érzem rajta a szabadság ízét, és még valamit, amit akkor még nem tudtam mi az. Hogy pontosan mit is jelent. Nem mertem nevén nevezni. Szinte tudtam, éreztem amit mondani szeretne. Hogy ne legyen így, hogy minden megváltozik. Eddig sem változott, most mitől változna?
Végiggondoltam azt a kilenc hónapot, hogy mennyi jót dobok ki a kukába. Őszinte érintéseket, simogatásokat. Őszinte SZERETLEK - a nagybetűs? És a biztonságot. Fájt, de meg kellett tennem. Ez így nem mehet tovább. Tudtam, én bíztam benne, hogy nem csal meg, akkor ő miért nem? Miért nem bízott bennem? Miért nem tudta? Van az, amikor magadat hibáztatod, pedig nem te vagy a hibás. Amikor vársz, és elhiszed, hogy megváltozik, de aztán még sem. És akkor a kínos tény. Nem tehetsz mást.